Ugrás a tartalomra
x

Juta

Településünk a megyeszékhely, Kaposvár közvetlen közelében, attól alig 6 km-re található.

A falu valószínűleg már a honfoglalás korától lakott volt, bár az első okleveles adat 1284-ből származik. Árpád és nemzetsége szálláshelye lehetett. A község a nevét Árpád egyik fiáról „Jutas”-ról kapta – amely ősi magyar név.

1284-ben még pusztaként szerepel, de az 1332-37. évi pápai tizedjegyzék szerint már plébániája is volt. 1446-ban a Marczali családot iktatták a helység birtokába. 1481-ben egyházi tulajdon volt, részesedést kaptak belőle a pálosok, 1715-ben a gróf Batthyány családé lett, birtokaikat 1849-ben lefoglalták, és a császári kincstár kezelésébe kerültek. Gróf Ráday Gedeon, majd leszármazottai birtokolták a település nagy részét.

A II. világháború idején nem voltak jelentős harcok a községben, s utána sem következett kitelepítés.

1969-ben Juta, Hetes társközsége lett, összevonták a szövetkezeteket és körzetesítették az iskolát. Az 1990. évi helyhatósági választásokat követően lett újra önálló a település.

A község a Millennium évében avatta zászlaját és címerét.

A község címere: a fehér pajzsfő a veres oroszlánokkal az Árpád-ház korai címeréből vett elem, kék pajzsfőben a sziklán fészkelő pelikán a Batthyány család címeréből való, emlékeztetve arra a történelmi tényre, hogy a család jutai birtokait 1848-49-es szabadságharc után az önkényuralmi rendszer elkobozta.

A zászló: fehér alapon a címer, alatta fekete betűkkel a „Juta” településnév.

Jutát lankás dombok veszik körül, a határ szántóföldjeit északon tölgyes, nyugaton többnyire akácerdő tarkítja. Az erdők 171 hektáron terülnek el, a mezőgazdasági termőterület 1560 hektáros. A községet a jutai vízfolyás szeli ketté, északkeleti részén egy 9 hektáros szőlő és hobbikert nyújt kikapcsolódást.

A település lakóinak életét, mindennapjait Kaposvár közelsége határozza meg. A munkahelyek, iskolák könnyen megközelíthetők, néhány perces autóúttal minden szolgáltatás elérhető.

A közlekedés közúton kiváló, s mivel a településen halad át a Kaposvár-Fonyód és a Pusztakovácsi irányába vezető út, az átmenő forgalom jelentős. Naponta 50 pár busz biztosítja a sok-irányú összeköttetést.

A település ideális lakóhelye a falusi életet, csendes környezetet kedvelő embereknek. Közel 360 családi házban 1250 fő él itt, s a lakók száma évről-évre növekszik.

A község megfelelő infrastrukturális ellátottsággal rendelkezik, nemrégiben készült el a szennyvízcsatorna hálózat és az új szennyvíztisztító telep is az Új Széchenyi Terv keretében. A községben valamennyi út aszfaltozott. Az önkormányzat intézményei: óvoda, iskola, orvosi rendelő, sportöltöző és klub, kultúrotthon, amelyek az itt élő emberek rendelkezésére állnak.

Kapcsolodó tartalmak

Kapcsolat
  weboldal: Település honlapja

46.406211633751, 17.735946178436