Az öreg hárs 2011-ben elnyerte az Év Fája címet, majd 2012-ben az Európai Év Fája versenyt is megnyerte.

A fa történetét Bellosevich Mária mesélte el: A mi falunkban, Felsőmocsoládon számtalan legenda őrzi a garabonciások tetteit. Egy ilyen történet kapcsolódik az öreg matuzsálemhez, a négyszáz éves hársfához is. A vénséges vén minden évben újra kizöldül, három vastag ággal tör az ég felé, de megjelennek odvas kérge szélein a fiatal gallyak hajtásai is. Mi meg örülünk: ott állunk előtte, és mosolyogva visszük el hozzá a család újszülötteit, mert kell, hogy megismerje őket. Aztán, ha az apróságok már értenek a famászáshoz, ők is átesnek a „bátorságpróbán”. Ha elég ügyesek, a fa méretes odúrendszerében fel tudnak jutni a tetejéhez, hogy onnan nézzenek széjjel, onnan vehessék szemügyre a „birodalmat”, a természet csodálatos ajándékát, a mindig megújuló erdőt.

A legenda szerint valamikor régen nagy viharok pusztítottak a környéken, és egy hatalmas villám csapott be a dombtetőbe. A föld meghasadt, vízoszlop és földgáz tört fel a mélyből, széles medret, vagyis inkább szakadékot vájva magának. A villámtól berobbant a gáz, lángolt, izzott minden. Leégett az erdő. A sárga vízáradat meg egyre csak folyt, tovább pusztítva a környék értékeit, mígnem aztán beomlott a homokfal, elzárva a feltört gáz és olaj forrását. Az emberek fellélegeztek, de kerülték a szakadékot, el is nevezték a helyet a Pokol torkának, mert úgy gondolták, hogy az a hely maga lehet a pokol bejárata, az onnan feltörő vízoszlop és a mellette felcsapó lángok csakis egyenest a pokolból származhattak.

Ma már nincs gázkitörés a hasadékban, csak csendesen csörgedező forrás. Nagy esőzések után ugyan megtelik a meder, így mind a mai napig fenyegeti a környéket a sárfolyam. A szakadék neve ma is Pokol torka, így őrizte meg az egykori természeti jelenség emlékét a szájhagyomány. Fúrtak is a közelben földgáz és olaj után. Működtek ideig-óráig olajkutak is, még ma is látni őket, annyi bizonyos: a föld mélyében ezen a területen létezik földgáz és olaj, no meg gazdag gyógyforrás. Az Igal környéki feltárás bizonyítja mindezeket. Az ottani gyógyfürdő világhírű. Közvetlen közelben, Ecsenyben is fúrnak mind a mai napig. Az ember reménykedik, hogy a föld mélye átengedi neki a kincseit.

A családi legendárium szerint főként hollók éltek a leégett erdőben, amikor aztán elcsendesült minden, visszajöttek. Keserves károgással siratták a fészkeiket. A környék garabonciása, aki hűséges állataival: foltos kutyájával, fekete kosával és a bütykös botjára rátekeredett kígyójával járta a vidéket, hogy segítsen a rászorultaknak, meghallgatta a hollók panaszát, majd megparancsolta nekik, hogy hozzanak magokat a csőrükben, a kopasz domboldalra telepítsenek erdőt.

Ugyanis tudta jól, hogy a szakadék szélén álló kis hársfa túlélte az ítéletidőt, mert saját testével védte meg a pusztító lángoktól. És azt is tudta, hogy épp beértek a fa magjai. A hollók teljesítették a parancsot, lecsipdesték a fa kis terméseit, csőrükkel lukakat ásva a domboldal barna földjébe beültették mindegyiküket. Így történhetett, hogy kis hársfa terméseiből született újjá az erdő. A garabonciás továbbra is vigyázott a hársra. No meg a méhek és a hollók is, mert nagy szükségük volt rá. Óriás koronáját megtépázta az idő, a belsejében meg odú növekedett, hogy otthont adjon az állatoknak és az embereknek. Egyszer aztán híre ment, hogy a garabonciások ideje lejárt. Csendes pihenőt kerestek. A fa befogadta a környék garabonciását. Idővel aztán az öreg törzs maga is garabonciássá változott. Azóta ő segíti a világot.